Napfoltjaim
By Shy
Publio Kiadó
ISBN: 978-1-4709-4308-0
Copyright 2011 Shy
Smashwords Edition
"A világ nem attól szép, hogy süt a NAP, hanem attól, hogy ezt nem csak a szemünkkel láthatjuk."
Előrevetített árnyék
Előszó Dragon György tollából...
Nem mindenki lehet a barátom, még akkor sem, ha éjjel-nappal velem lóg, mindent tud rólam, naponta felhív telefonon, vagy állandóan keres és érdeklődik.
Ha a lelkesedés hamar lelohad, akkor az ilyen barátok hamar eltűnnek. Szerencsére megmaradnak azok, akikkel sok-sok év, közös élmény és rengeteg gondolat fűz össze.
S ezek azok az igaz barátságok, amelyek nem múlnak soha, hiszen az ilyen barát megért, ismer, elfogad olyannak, amilyen vagyok és fogja a lelkem rezdüléseit.
Ez a barátom írta ezt a kötetet, kérem fogadjátok annyi szeretettel, amennyivel én tettem!
Dragon György
Budapest, 2003. február 24.
NAPSUGÁR ÉS ÁRNYÉK
Egy pillanat elég ahhoz, hogy ráébredjünk, hogy az tud a legjobban hiányozni, aki folyamatos árnyék az életünkben. Ekkor értjük meg az árnyék igazi természetét: az árnyék nem más, mint a fény ikertestvére. Ha eddig azt gondoltuk volna, hogy valami negatív dolog, rá kell döbbennünk, hogy az árnyék is csak fényben látszik. Követ, előrefut, hátramarad, de csak akkor igazi társunk, ha szikrázik a fény.
....Megcsillan a fény a hegyek romjain,
De elérheti-e a nap az alvó fűcsomót???.....
(Napsugár)
"A múlt napok romjain épülő holnapok egét is ugyanaz a nap aranyozza évezredek óta,
melyet fáraók imádtak, papok igéztek, és tudatlan tömegek féltek
a Nílus és Eufrátesz partján..."
A holdfény vígan táncol a gyöngyöző tó vizén,
de a pillanatban ott a vihar esélye...
(Napsugár)
A zöld tó tükre sose retteg a fekete felhők roppant erejétől,
de ezer darabra törve válik fehér habtajtékká
ha láthatatlan, vad szél töri meg az áruló csendet....
...Halhatatlannak tűnsz az idők mezején,
De vajon hol a határ az álmok erdejében?....
(Napsugár)
Nem csalás-e halhatatlanság illúziója
Azoknak, kik most sem élnek,
nekünk pillanat, nekik súlyos évek
de az utolsó percben a vágy felébred,
csak még egy pillanatot, ó hadd éljek...
....Köszönt fényt a fény,
s meghajol a pálma....
(Napsugár)
A hideg szél jeges korbácsa hasítja, tépi
a nyár-emlékű, harsány színű lombokat,
melyek végül megadják magukat
és az őszi zsongásban az enyészet örök folyójában
találnak új világra....
...Várom évek óta, csak várom egyre őt,
Így múlik el az élet, csak várjuk a "nemjövőt"...
(Napsugár)
"Nap mint nap szembejönnek az úton,
felvetve az örök a kérdést:
Vajon jó felé haladok?"
.... Lehet, hogy láttál már és ismersz is talán,
Hisz én vagyok, jómagam a múló fénysugár
De ne akarj többet, mint most lelkem adhat
S zárd szívedbe, mert Te tőlem kaptad.....
(Napsugár)
Mulatott a Nap, nem akar felkelni...
Sötét felhők mögött jobb most merengni.
Perceink e létben homokszemként hullnak
útjaink már régen párhuzamban futnak
Nézz reám, én látlak bársonyos napfényem
aranyozd be testem, s az egész lényem...
.........Csak örülj, és ne firtasd okát,
Hogy van egy félig barát,
Aki Neked örömöt ad,
S minden nap csodát!....
(Napsugár)
Szeretni engedj, ne gyűlölni
Az életperc illanó gyümölcsi...
Homokszempergés, végtelen zuhanás
olvadó pillanat, ismerős hallgatás...
.......Nézd, csak nézd a ragyogó Napot,
S gondold, az ott mind én vagyok
Figyeld a csillagot s az eget,
Hisz egyszer én is ott leszek...........
(Napsugár)
Az idő szilánkjai szóródnak elénk
csillogó tükrökként villantva
sorsunk tucatnyi útját most is felénk
szeretve, gyönyörtől betelve,
vagy végleg elfeledve
láthatunk ezernyi múltba, jövőbe és jelenbe...
Hozzám értél, legbelül, ahol a mélység fakad
S tudtam ez pillanat, csupán szavak,
De jó volt, hogy ott vagy, s olvasod szavam
Hisz nem más ez, csak, mint jómagam......
(Napsugár)
Napjaim felszínén égő reggelek...
úgy borítják hevült lelkemet,
hogy meghalok bele...
...Szívem boldogságmorzsáit összegyűjtögetem,
Hegyet formálok belőle, s lábaid elé teszem
Teszem ezt azért, hogy Neked jobb legyen,
S így tán kicsit bennem is hiszel, hisz létezem....
(Napsugár)
Az öröm bimbó, a virága szeretet
Csokorba szedem s odaadom neked,
Tedd vízbe és ápold, hátha egy nap kibomlik
Tested, lelked és vágyad karjaimba omlik
.....Fény és néma suhanás
Derű, ború, ragyogás
Hangok, szavak, vallomás
Végtelenbe zuhanás..........
(Napsugár)
Lángok, tüzek, lobogás...
Öröm, létezés, kacagás,
könnyek mosolyok, áradás...
szellem, szerelem, megadás...
.... Napsugár, aki köszönti a reggelt,
Hisz az éj tovatűnt, s úgy ment el,
Mintha visszatérni se akarna, hisz
Neki itt most nincs hatalma.......
(Napsugár)
Narancsos Napuszály
terült el a tájon...
Reggelem üres most,
párom nem találom...
Kereslek, kutatlak,
Reggel, este, éjjel,
Kereslek, kutatlak,
őrült szenvedéllyel...
Nézem a szürkülő eget, s
Kérdem mi végre legyek
Nézem a tovatűnt napot, s
Érzem, ez nem én vagyok
(Napsugár)
A vöröslő reggel felkelti a vágyat,
ébredj kedves, teríts neki ágyat
ágyat, hol felkenhet szent harmatával
Engedd, hogy eltöltsön hajnal-illatával...
...Aludnék tavaszig, ha nem kellene
Az orromat se tenném ki a hidegre
Csak benn a paplan alatt várnám
S remélném a rügyező tavaszt....
(Napsugár)
Téli hamu alatt izzó, parázsló ragyogás
hűvös reggelünkben ébredő lobogás...
Hevítse a lelked a tavaszi zsongás
hideg jégcsapokra végzetes olvadás...
..... Valami megtört, de talán
Látjuk és érezzük együtt
A csodát, ami itt feszül
Köztünk, és néha ránk talál......
(Napsugár)
A reggel mindig új üzenettel áll elénk,
feltárva kegyest vagy kegyetlent siet felénk...
Nyisd ki a szemed az új világra,
szenvedve, remegve, készülve magányra...
....Kinézek reggel szobám ablakán
És látom, a hófehér jégvirág
Pihen nyugodtan ott és remél
Hogy kitart még tavaszig a tél......
(Napsugár)
Napsugár csiklandozza a télbe borult fákat,
Emberek lázasan sietnek, nagykabátban fáznak,
Felnéztem a napra, rám ömlött sugára...
Fenyőillat terjeng szobám minden kis zugába...
A NAPFOLT IS CSAK EGY ÁRNYÉK
Hosszasan vizsgálva az égi jelenségeket, arra juthatunk, hogy furcsa hullámzásainkat napfoltok, teliholdak és a csillagos ég varázslatos látványa okozza. Természetesen ehhez időnként a valós világba is el kell látogatnunk.
Csendek és Hangok...
Csendre hang,
Öröm, ünnep, áldott jelbeszéd...
Hangra hang,
testek, tervek, forró szenvedély...
Csendre csend,
Álom, béke, szent ébredés...
Hangra csend,
félelem, élet, hűvös létezés.
Sansz
A
kötéltáncos kezében a rúddal
maga az élet...
alatta
mélység, felette a kék ég...
közte csak egy csekély esély a
kötél,
neki az élet és halál...
másoknak
csak halál.
De mi tartja fenn a kötelet? Mi feszíti?
Hiába
az egyensúly, ha az egyik oldal nincs megkötve...
Mi a sors
útja, ha nincs feszület?
Kérdések sorjáznak, s most sincs rá
felelet...
Talpammal érzem a rostokat...
Megtart, vagy a
mélybe eshetek,
A válasz késik...
Nem baj...
én
lépek...
a rúd talán erőt ad eleget...
A
világról... (kat-nek)
A leomló hegyek lábánál
barátságos
lankát épít
a pusztító kőgörgeteg.
Szeretem a lágy
dombokat,
szebben tükrözik a napot,
mint a mindent
eltakaró,
égbe emelkedő, nagyravágyó
csúcsok
Vándor,
csodáld távolból
a csúcsokat és telepedj
meg a szelíd
dombok
napsütötte szőlőiben,
igyál jó piros bort
és
feledd a rossz napot...
S élvezd a jót, mit az ég ránk
bocsát...
Cseppek
Dobog-e a szív ily szertelen
kusza örömmel,
perzselő lángokon, vágysugarakon át
Az őszi esők szomorú ritmusán
meztelen lelked járja lágy táncát....
Álom
v.2.0
Álmomban kergetőztünk a virágos réten,
a
virágos rét mostanra álommá vált
csak te maradtál,
mintha
álmomból valóság,
valóból álom kerekedett volna
Az
égen robogó felhők
pedig észre sem vették a csodát...
Lehet, hogy már annyi ilyet láttak,
hogy
meg sem érinti őket halandó lelkünk gyönyörűsége...
Nem
is érdemlik meg, hogy hunyorgó szemmel bámuljam őket...
Reggeli cserepek
Fázósan sietett végig a szél
az ébredő óbudai vörös cseréptetők fölött
Mintha keresett volna valami, furcsa
rég nem látott ismerőst,
Én ott álltam, mint néma szemtanú,
gondjaim szárnyai vadul lebegtek,
mint elszabadult csapongó hűvös selymek,
de karmazsin hangod puha bársonya
megmelegítette a lelkem.
Színek
Zöld szemed lágy tüze okozta a lázam...
Nem gyógyult lelkemmel szívedet kívántam...
Ha gyógyírom nem kapom meg,
magam sosem gyógyítom meg...
Fehér ruhád érintése, lehetetlen kísértése
Levenném, de nem lehet, úgy érzem hogy elveszek...
Ha szívedet nem kapom meg,
magam sosem gyógyítom meg...
Barna bőröd puhasága, karjaidnak simasága
a nyírfának gyönge ága, erdő mező mind virága...
Ha lelkedet nem kapom meg,
magam sosem gyógyítom meg...
Vörös véred lüktetése, formás tested kísértése
Vonzza testem minden percben, teljességgel egészében...
Ha csókodat nem kapom meg,
magam sosem gyógyítom meg...
Tiszta színek vonzásában, az időnek fogságában,
őrlődöm és elveszek, mégis tiéd mindenem
Ha vágyadat nem kapom meg,
magam sosem gyógyítom meg...
Titkaim egyike
Szomorú cseppek csorognak
a bársony szürke égen
napjaim peregnek,
nyugodtan és szépen...
Titkom vagy,
ezerszer kívánt,
másoktól óvott,
imádott gondolat
Voltam milliomszor nyugodt,
Lassú, kedves…
Most türelmetlen vágyam,
cseppjeidtől nedves...
Te vagy a titkom,
választott a végzet,
remegve imádott,
angyalarcú képzet...
Emlék
Mikor egedre néztem, láttam egy csillagot
Fényes, messzi távolban vakítón lobogott…
Nem hunyt ki a fénye, mint bennem a vágyak
most is ott ragyognak lelkem mélyén, látlak…
Megérzés
Nagy
szavak, kis csendek
éltem útja szépre,
ragyogásra termett
nem nézem a múló jövőt...
az elfutó
vasfogú időt,
Csak arcod selymét, tested bársonyát,
tapintom, mint színes kelmét,
gondolat özönünk csökkenő
távolát...
éget a fény... behunyom szemem...
kitárom
karom, hozzád ér lelkem...
Őrült ragyogás jön és elönt
világ
karmazsin szirmaid, mint a nyíló virág
felfedik
titkaink, gerjesztik a vágyat
áldott pillanatunk csak magára
várat...
Álló-Kép
Állok az ősz poros útján
Takarít a szél,
Készíti a helyet a téli fagyos szőnyegnek.
Miért is várok,
hamarosan a jég lesz
az úr a tájon....
Sárga
falak
Nap égette a hátam,
Vagy a hold, a telihold
(nem
tudom már)
miközben csókjaid áztatták
megfakult
arcom.
Szemedben tükröződő vágy
tört elő titkos
rejtekéről
betöltve ragyogásával
az estét...
(mégis a hold lehetett).
Ezerszer lefutó képek,
sablonok
nélküli lelkek,
rontanak rám, ha a sárga falakra
gondolok...
Várakozás...
Áll
az út, céltalan szürkén és töprengve
Sáros bakancsunk
súlyától, kátyúsan, megtörve
remegő lég, távoli
délibáb... múló látomás
könnyes pillanat, ölelő perc,
szinte vallomás...
Szabadság
Ellobbanó
fáradt testem, szólj, üvölts...
Szabadíts meg mindennapjaim
átkos paradoxonjaitól,
Árva megtiport lelkem, hallgass,
érezz,
Feledtesd, hogy őrült szélvihar söpört végig
belső
világom tiszta tavaszán.
Ritmusra dobbanó szív, tarts meg,
éltess,
hogy mindezt túlélve eljussak a várva várt
anyai
ölelés utáni örök szerelembe,
mit, ha nem keresnék, akkor is
tudnám, hogy valahol itt van egész közel... Talán csak a kezemet
kéne kinyújtani feléd...
Ölelj magadhoz...
Ámen...
Homok
Homokórámban
fentről peregnek az eljövendő percek
Alul szoborrá dermed,
halom porrá áll össze a Múlt...
Hol vagy most... elfut a
jelenem nélküled?
Éget a kérdés, látlak-e, kedvesem?
Jó
étvágyat!
Hol maradsz, szerelem,
mikor egyedül rovom az
utat a hűvös éjszakai csendben, és csak keresem a sorsom,
mely
eredendőn rám osztott szerepem lenne,
ha hagynám kifolyni
kezemből az istenek gyeplőit...
Álmodom, hogy a porszem is
nagy egy mikrokozmosz méretű galaxis közepén, ahol a világ mély
és szenvedélyekkel teli óceánra emlékeztet, melyben elmerül a
zaj és szemét...
Most már látom, egyetlen óriási
hullámtarajon egyensúlyozva közelít felém az örök, mindent
megváltó öröm-áradás...
Itt vagyok... és mindent
elveszek, mit ebből a tengernyi életből nekem szabott
a szigorú sors...
Hazafelé
Holdvilágos
este
elsuhanó fák és megvillanó fények között
egyre
világosabban látszik a kérdés:
Élünk most, vagy csak itt
vagyunk?
Megérintett
a május...
Ma reggel nem gondoltam a tóra...
A tóra,
mely sötét, nagy, mély
és ott áll a
világ közepén,
nem változik a világ bolond törvényei
szerint.
Időnként elnyel egy kósza lelket,
ki arrafelé
tévelyeg, vagy önként indul habjaiba,
de ott áll mindig és
vár rád is meg rám is...
Nem gondoltam rá, mondom - mert
szeretlek
ezért könnyű nekem a távolba repülni veled,
Veled,
ki látod a délibábot és megmutatod a napot.
A napot, mely
éltet és vigasztal,
melegít, felhevít, simogat,
marasztal.
Eltéríted az utam egy időre, és ha sugarad elvakít
is, legalább nem gondolok a tóra...
Leltár
Elkészült a világ
Minden szépség számba vétetett
Csillogó szemmel a tavaszi napba nevetek
Fohász...
Áldást,
de gyorsan és jó nagyot,
hogy beborítsa egem és napom
istenek
elég volt a rosszból...
Én immár a pokolt is megjárva
jó
vagyok...
Adjátok nekem, mi megillet,
és rendben vagyok...
Egyébként meg nem ebben állapodtunk meg,
mikor együtt üldögéltünk az égi verandán és szippantottunk
nagyokat
liliom illatú felhők párás lebegéséből...
Nem
erről volt szó...
Én betartom a játékszabályokat...
Szeress,
szenvedj, remélj...
Ti jöttök, de csalni nem ér...