Nekünk a balaton

By S. Szabó István

Copyright 2011 S. Szabó István

Minden jog fenntartva!

Smashwords Edition

Előszó

- A hatalmas, vörösen izzó tűzgolyó sosem akar alábukni a távoli horizonton. Pokoli hőség tombol. A panelcsókák kiterülve, szódavizet szürcsölgetve pihegnek konyháikban, szobáikban. A ventilátorok hangos zümmögéssel kavarják fel a mosogatórongy vastagságú hőséget. Néhol kinyílik egy ablak, és még több meleget enged be a már amúgy is forró, katlanszerű lakásokba. Távol, a Gellért-hegy felett lomha sárkányrepülő rója köreit, valahol villamos csilingel. Lent a parkolóban maszatos kölkök rúgják a bőrt. A lassan árnyékba búvó erkélyeken szomszédasszonyok pletykálnak. Két hajléktalan kannás bort iszogat a lépcsőház bűzös félhomályában. Izzik a levegő a melegtől, és a lakásokba szorult indulatoktól. A másodikon artikulátlan hangon üvöltözik valaki, lent a földszinten ütemesen dübörög a rá-rá hajrá. Vízipóló csapatunk most szerzett olimpiai bajnoki címet, Athénban. Apró örömök teszik elviselhetővé a szürke, unalmas hétköznapokat. A kilátástalanságtól, a munkanélküliségtől, a pénz utáni rohanástól feszültté, ingerültté, fásulttá válik az ember. Az élet már csak ilyen. Ilyenné vált. Szerelmek szövődnek, házasságok köttetnek, gyermekek születnek, majd hosszú évek rettentő súlya alatt válnak sérültté, gyűlölettel és haraggal elvált szüleik vasárnapi gyermekévé.

Vannak még családok…!?

ÖCSI

Nahát, oltári gáz volt! Faterom hazahúzott valami beutalóval. Kivágta az ajtót, megállt a citromsárgára pingált előszobában, lecsapta tatyóját a Surmi hátára, és kezében egy cetlivel, a küszöbről üvöltött: – Megyünk a Balcsira! Hallottátok? Megyünk a Balcsira! – közben, naná, hogy köhögött… a bláztól. Oltári gáz volt! Naná, hogy az a dög is nyivákolt, mint az állat. Rohadtul rühelli, ha hátba vágják egy aktatatyóval. A Surmi egyébként a nővéremé. Naná, hogy utálom! Utálok minden macskát. Főleg ezt, mer’ ez fekete. Tiszta banya! Naná, hogy a kutyákat is utálom! Azoktól még majrézok is. Azé’ mer’ harapnak. Brr… A cetli, utazási csekk volt. A muter naná, hogy összecsapta dolgos kezeit. Épp tésztát gyúrt a konyhában. Az előszobánál már csak a konyhánk rondább. Kék és kicsi. Ha ketten bemegyünk, hárman kijövünk, hogy elférjünk. Van egy baromi hosszú asztal, amit körbe sem lehet ülni, mert felcsavarozták a falra. Az asztal piros, a fal buzikék, amit ha soká nézel, forogsz. Legalábbis, olyan mintha forognál, mer’ tisztára hányingered lesz. Ja, ha nem mondtam volna, muterom csütörtökön tésztát gyúr. Az a tésztanap. A szombat meg a paprikás-krumplié. Naná, hogy akkor se kajálok. Azé’ vagyok cingár, mer’ sosincs itthon jó kaja. Mondjuk, pizza vagy hambi. Tök sirály Szedla muterja, mer’ minden csütörtökön pizzát rendel, dupla sajttal. Itthon meg azt nem eszek, amit kapok. Szóval semmit! - Hová megyünk? – kérdezte rémülten a muter, közben lisztes kezét törölgette a kötényébe. Úgy csinált, mint aki nem hallotta. Pedig hallotta, mer’ rögtön utána kinyögte: – Utálom a Balatont. – Ugyan szívem, – ölelte át a fater - a cégtől kaptam! – Inkább fizetésemelést kapnál a saját cégednél! – durrogott tovább, és tiszta erőből gyömöszölte a tésztát. Naná, hogy nem lettem volna tészta a kezei között. Ha engem így gyúrnának, menten összevizelném magam! Közben a Surmi is elkussolt. A tesómnak meg tiszta szőr lett a pofája, míg csendre csókolta. – Juj de jó! – köpködött fancsali képpel Mia. Azé’ Mia, mer egész kiskora óta minden szarér’ miákol. Tudjátok, mint az a dög, amit utálok. Nagyon gázos volt, amikor megkapta Surmit. Onnan kezdve már ketten nyávogtak, amitől én kész vagyok. A fater szerint én is vinnyogtam kiskoromban. Naná, hogy ez nem igaz. Vagy mégis? Na jó, néha, amikor a fiúk még kiscsákók. Azok naná, hogy miákolnak. Például, ha nem kapnak fagyit. Vagy a nővérük elveszi a bringájukat. Vagy akkor, amikor… amikor… izé… nem jut több az eszembe. Amúgy gőzöm sincs mi a jó a Miának abban, ha megyünk a Balcsira. Utálja a vizet. Amikor kijön a fürdőszobából törölközőbe csavart hajjal, pirosra festett körmökkel, úgy néz ki, mint valami félhülye amcsi filmsztár. Illeg-billeg, ráadásul tiszta parfüm szaga van, de lehet, hogy vécéillatosító. Bűzlik, mint a földszinten lakó Hudák néni. Az meg köztudottan nem fürdik, csak valami förtelmes orosz kölnivel locsojja magát. Fúj! Lever a víz, ha rágondolok! Egyszer mellettem dekkolt a vilingeren. Majd összerókáztam magam a bűztől. Naná, hogy ezzel az ellenőr is így volt, elhúzta a csíkot! Tök sirály, sosincs jegyem. Naná, hogy a fater éljenzésére előkerült a kisszobában szuszikáló nagyi. Ő lakik a kisszobában, mi meg a nagyban. A nagyszoba naná, hogy akkora, mint a kicsi, csak nagynak hívjuk. Nagyképűségből. Rohadt kicsi, főleg négyünknek. Ijedten azt kérdezte, megint kirúgták-e a fatert? A nagyi még ledekkolt az elmúlt öt évnél. Akkor a faternak huszonegy munkahelye volt, naná, hogy az ország összes pontján. Az öreglány egyszerűen nem érti meg, a fater most kisvállalkozó, akinek emberei vannak. Ilyen embere a másik házban lakó Tordai, aki kopasz, kövér és naná, hogy alkoholista. Itt mindenki alkoholista. Aki nem, az meg beteg. Tordai folyton liheg, izzad és dög büdös. A fater szerint tuti jó szakember. Ez a tuti jó szakember minden hónapban három hetet részegen fetreng a lépcsőházban. Naná, hogy a fatert ez nem érdekli. Egyszer kikagylóztam, amikor azt mondta a muternak, még két gurigával lóg a Tordainak, aztán mehet! Nem tudom, mit van ezzel annyira oda! Keresne a szemétben két gurigát, odanyomná a szeszkó kezébe, aztán elhúzhat! – Nem lesz ennek jó vége! – dünnyögi a nagyi. – Maga ehhez nem ért! – durrogja fater, közben annyira csóválja a fejét, hogy majd leesik a nyakáról. Múltkor is mondja a muternak: – Elegem van az anyádból! Mindenbe beleugat! – szegény muter! Ott gubbasztott a piros műbőr fotelben és egész este csak hüppögött, mint egy asszonykórus. Naná, hogy telelett a zöld padlószőnyeg teletaknyolt pézsével. A nagyinak persze dühösen csattogott a protkója, közben egy tizenkét méter hosszú, pink sálat kötögetett. Kell az! Nyakunkon a július.

De most megyek. Kirugdosom tesócskámat a fürdőszobából, mer’ holnap utazunk. Korán kell lefeküdnöm. Legalábbis, a muter azt mondta, húzzak aludni.

MIA

Állati frankó, holnap utazunk! Tök király az Apci, hogy szerzett utazásit! Anci persze eleinte nem nagyon örömködött. De már belejött, mármint az örömködésbe. Anci szegény ritkán örül. Legutóbb akkor örült, amikor a nagyinak sikerült elsőre klotyóznia. Ez a múlt hét közepén volt, szerdán. Rögtön fel is hívta Bözsikét, hogy minden oké, a nagyinak sikerült. Volt tűzijáték meg minden. Bözsike a nagyi nővére. Tök nem olyan, mint a nagyi. A nagyi pici és kövér, a Bözsi még picibb és sovány. Ápolónő volt a háborúban. Meg a békében. Tiszta retró az öregcsaj. Ő hozza nagyinak a kúpokat, mert mindig rekedése van. Órákat ül a klón és nyög. Apci ilyenkor marha dühös, égnek áll a haja, idegesen dünnyög: – A Sárkány megint agonizál! – Sanyika! Ne bántsd a mamát! Van annak elég baja! – sápítozik Anci, és könnybe lábadnak a szemei. – Egyszer anyád összetöri a fajanszot! – így Apci - Ha tudtam volna, hogy ennyire utálod a mamát, akkor biztos, hogy nem költözünk ide! – zokogja Anci, aztán a hóna alá pakol egy százas pézsét, és bevonul a kisszobába. Ja, ez a nagyi kecója. Nekünk is volt kecónk, de az Apci egyik jól sikerült üzlete után elkalapálta a végrehajtó. Na, akkor költöztünk a nagyihoz, a másfél szobás panelba. Tök gáz! A régi kecónkban a nagyszoba akkora volt, mint itt az egész kecó. Tiszta panel fíling. Költözés után az Apci szöget akart verni a falba, hogy felakassza Lajoskát, szétkalapálta a kezét, az összes szög elgörbült, a vakolat lehullott. – A francba! Ide ütvefúró kéne! – dühöngött Apci. – Megint az erőszak! – így a nagyi. – Már a fúrót is ütni-verni akarja! – Jaj, anyuka! Az egy szerszám! – mondta Anci, és ujját a szája elé tette, nehogy Apci mondjon valami cifrát. Nem mondott. Viszont Lajoska a sarokban maradt, letámasztva. Lajoska volt Apci kedvenc teknőse. Van róla kb. ötven festmény. Lajoska a ház előtt a fűben, Lajoska a ház mögött a fűben, Lajoska a fűben, a fű, mely Lajoskát várja, meg ilyenek. Tök állat. Mindet Apci festette. Aztán egy borús hétfő délutánon Apci elütötte Lajoskát tolatás közben. Na, akkor vettük a Surmit. Apci egyébként jó fej, kivéve, mikor nem. Sokat vitáznak Ancival, a nagyi miatt. Anci általában pityereg, ha nem, akkor alszik. A csúcs hülye a családban az Öcsi. Ő még a hatodikon lakó Boldin is túl tesz. Pedig a Boldi az nem semmi! Amikor megkapta az első mobilját, beállt a ház előtti telefonfülkébe, mert azt hitte a hülye, csak ott működik. Az én lökött öcsém nagyon utálja a macsekom. Persze, az is őt. Pedig a Surmi az tutkó szuper fíling. A múltkor is elcsípett egy egeret és lerakta a nagyi ágya mellé. Szegény nagyi! Egyből dobott egy hátast, amikor felébredt, és meglátta. – Jesszusom! Egy egér! – sikította, és ha nem lenne mindig rekedése, menten össze-vissza csinálta volna magát. Így csak nyögött a klón, Apci meg ikszbe rakott lábakkal szidta. – Sürgesd már meg az anyádat! – süvöltötte összeszorított fogai között. De mikor megkaptuk az utazásit, annak azért mindenki örült. Kivéve az Ancit meg a nagyit. Anci este kérdezte Apcitól. – Ugye a mama is velünk jöhet? – hát, mit mondjak? Apci nem volt a legboldogabb. – Édes! – sutyorogta Anci – Legalább lenne kire bízni a gyerekeket. – ezzel eldőlt a kérdés, nagyi velünk jön. Persze Apci tovább dünnyögött. – Oké, – mondta – de jó lenne, ha beszereznél fiacskám egy tábori vécét, vagy egy bilit, mert semmi kedvem minden bozótosnál megállni anyád miatt. – Ne bántsd a mamát! – így Anci, és naná, hogy megint pézsét gyűrögetett egész éjszaka.

Na jól van, most már mennem kell, csak leengedem a kádból a vizet, aztán átadom a pancsit az öcsémnek, hátha egyszer tényleg megfürdik és nem csak úgy csinál mintha… nagy fröcskölések közepette.

FATER

Hajnaltól napestig robotolok, mint az állat, hazamegyek, és mi van? Na mi? A vén, dagadt Sárkánnyal van tele a budi! Én még nem tudtam úgy belépni abba a kurva lakásba, hogy azonnal ki tudjam magamból engedni a fáradt gőzt. Ott kell minden rohadt nap totyorognom az ajtó előtt, míg nyöszörög a fülkében! A nejem, ez a szerencsétlen, meg úgy szurkol neki, mintha a fradi játszana bajnokit. – Na! Na mi van anyuka? Sikerült? – kérdezgeti félpercenként kezeit tördelve, és tisztára leizzad, mire az végez. Aztán ha sikerül, Klárám azonnal telefonál Bözsinek, és örömükben tapsikolnak, mint a hülye gyerekek a verpeléti búcsúban. A múltkor meg sikongva ébredt a vénség! Azt hittem megölöm. Üvöltözött, mint egy idegbajos teve. Klárám azonnal ugrasztotta a dokit, aki már úgy jár hozzánk, mintha hazalátogatna. Persze, csak hisztizett a Sárkány, biztos zavarta őt, hogy jól alszunk. A dokit az idegösszeomlás kerülgette, mert ő is jól aludt csúf felesége mellett, persze csak háttal, mert olyan ronda, hogy az csak, na! A Bözsi az, szakasztott Sárkány, csak törpébb és idegbetegebb. Férje az sose volt, udvarlója is csak egy, a Géza. Gézáról mindennap megemlékezik. – Az a svihák! – mondja. – Nem hozta vissza az ötven forintomat, amit ötvenhétben kért kölcsön! A disznó! – teszi még hozzá, aztán hirtelen elalszik. Ilyenkor folyik a nyála és szörcsög. Egy merő gané lesz tőle az egész fotel, lehet mosni a huzatot. Ha később felriad, ijedten körülnéz, mert azt sem tudja, hol van. Rendszerint nálunk van, tejeskávét iszogat, és koszos ujjaival a protézisét keresgéli a poharainkban. De még mindig jobb, mintha rekedése lenne. De most jó lesz! Minden oké! Megyünk nyaralni! Semmiről és senkiről nem akarok tudni két hétig! Még magamról se! Úgyhogy inni fogok, mint a sárkány! Mind a hét fejemmel! Másképp úgysem lehet ezt kibírni! Még Lehoczkiról, az üzlettársamról sem akarok tudni! Persze Lehoczki csórja a kasszát. Persze, még nem tudtam rábizonyítani, mert ügyes a szemét! Szerintem, összejátszik a szőke Bertóknéval. Ő az egyik pénztárosunk, és Lehoczki egyik szeretője. Erről meg a balfasz Bertók nem tud, és kedélyesen heherészik Lehoczkival. Persze visszük nyaralni a két kölyköt meg a Sárkányt is. A dögöt, azt itthon hagyjuk Bözsire. Ez jó buli lesz, mert Bözsi utálja Surmit, a Surmi meg utálja Bözsit. Bözsi alattomosan szokott belerúgni Surmiba, a Surmi meg rendszeresen beleszarik Bözsi kínai papucsába. Szintén alattomosan. Valamelyik vasárnap ebédre jött Bözsi - általában ebédre jön, mert gyenge a nyugdíja, annál már csak ő gyengébb: néha seggre ül az utcán és sopánkodik, hogy nem talál haza, akkor beviszik a Péterffybe és rendbe hozzák – De fázik a lábam! Hol a papucsom, kedveskéim? – kérdezte affektálva, és már bele is bújt. – De jó meleg! – sóhajtott fel, majd veszettül elfintorogta magát. Tiszta szar volt belül a papucsa. Akkorát rúgott a skodriba, hogy két napig nem láttuk. Miácska nyekergett, Öcsi meg pezsgőt akart bontani, hogy világgá ment a dög, de aztán előkerült.

Ma teletankoltam a kocsit, persze a cég számlájára. Holnap reggel indulás! Azért rendes csóka a Lehoczki, hogy ezzel az üdülési csekkel rám gondolt. – Figyelj Sanyi! Itt egy üdülési, vidd el a családot! – mondta. – Itt van még háromszáz rongy! Na, ne kéresd magad, indulás! – most mit tudok erre mondani? Pakolunk és megyünk.

MUTER

Jaj hát, minek nekünk ez a nyaralás? Se pénzünk, se kedvem, és ráadásul egy rongyom sincs, amit felvegyek, és a fürdőruhámat is kihíztam, a gyerekeknek sincs egy rendes ruhájuk, a mama meg beteg szegényke, és mi lesz a macskával, és vajon mennyibe fog ez kerülni, és miből élünk utána? Az egészet Sanyi találta ki, vagy az a sunyi társa, a Lehoczki, hogy eltakarítsa az útból Sanyit, hogy lopni tudjon. Van, hogy nincs itthon húsra se pénz, most meg odavág háromszázezret, hogy nyaraljunk? Jaj, csak nehogy valami baj legyen ebből! Szegény mamának viszont biztos, hogy jót fog tenni egy kis levegőváltozás! Nagyon rosszul néz ki szegényke, és ugye ez a székrekedés, hát ez… hát ez borzasztó! Fogyott a mama! Az utóbbi időben szemmel láthatóan lefogyott. Sanyi meg olyan goromba vele, olyan elviselhetetlen, hogy legszívesebben sírva fakadnék. Sírva is fakadok, minden nap. Csak szegény gyerekeket sajnálom. Kicsi Sanyit és Klárikát. Nekik nagyon nehéz! Állandóan a vita meg a marakodás! Pedig a mama! A mama az nagyon rendes! Szereti Sanyit. Tudom, hogy szereti, mert különben nem lakhatnánk itt. Amikor megtörtént a baj, akkor se mondott semmit, csak annyit: – Jó! Költözzetek ide. Külön kasszán leszünk. – Persze, nem lettünk külön kasszán sőt, nincs is kasszánk. Együtt bevásárolunk, és a mama főz! Jó, néha kifelejti az ételből a sót, vagy a húslevesből a húst, de ezek nem olyan dolgok, amiért rengenie kellene a háznak. Sanyi mégis mindenért morog. – A Sárkány már főzni sem tud! – mondja. A szívem szakad, amikor lesárkányozza szegény mamát. Hol is tartottam? Bepakoltam a meleg ruhákat, a gyógyszereket, a tisztálkodási eszközöket és a fürdőruhákat. Ez eddig három bőrönd, két sporttáska, és négy nejlon szatyor. Már csak a fürdőköpenyek, a strandfelszerelések és az étel van hátra, aztán kész vagyok. Nem pakolok sokat, pár rúd szalámit, szalonnát, kolbászt, paprikát, paradicsomot, némi rágcsálni valót a tévézéshez, és a mamának valami pépeset. Sanyinak sört, a srácoknak kólát, mert azt szeretik a legjobban. Nekem mindegy, hogy mit eszem. Én azt eszem, amit a többiek. Ha ők nem esznek, én sem eszem. Jaj! A mama gyógyszerei! Majdnem itt felejtettem! Remélem lesz a nyaralóhoz közel orvos. A mama nem lehet orvos nélkül. Múltkor is ki kellett hozzá hívni az ügyeletet, mert éjjel sikongva ébredt. De csak rosszat álmodott szegényke, és azért sikongatott. Hál’ Istennek, hogy nem történt komolyabb baj. Persze ez a gonosz Sanyi azon röhögött két napig, hogy a mama sikított. – Biztos a régi udvarlói kergetik őt álmában, mert nem engedi őket be a klotyóba! – mondta, és ez nekem olyan nagyon fájt.

Na lassan befejezem a pakolást és én is lefekszem. A többiek már alszanak, csak a mamánál ég még a villany. Biztosan imádkozik.

NAGYI

Muszáj volt befogadnom őket amikor ez a töppedt agyú sörbelű Trógerpöcs eljátszotta a háromszobás lakásukat ez egy köcsög egy szemét egy tuskó az első perctől kezdve óvtam tőle Klárikámat rögtön láttam rajta hogy egy csavargó egy kókler ennek még a szeme sem áll jól hazudik össze-vissza volt már vagy ötven munkahelye vagy száz most vállalkozó olyan fontos ember - mondja ő - hogy három mobiltelefonja van persze csak azért van neki három mer’ a sok tartozás miatt állandó menekülésben van és hol az egyiket használja hol a másikat itt van ez a két kölök az Öcsi tizenhat a Klári tizenhét két gyönyörű gyerek ezek még életükben nem voltak sehol persze a Trógerpöcs az már beutazta a fél világot: üzletiútramegyek szokta mondani de szerintem a Valival csámborog olyankor azzal csalja szegény Klárikámat persze a Vali az egy ribanc egy mindenes a Trógerpöcs cégénél a piros kocsit is úgy vették részletre ez már az ötödik autó az első négyet nem fizették így elvitték tőlük szerintem ezt sem fizetik mer’ a Trógerpöcs mindig hátra áll a fűzfa alá pedig ott mindig teleszarják a madarak jaj megint ingerem van veszettül csikar még szerencse hogy a Trógerpöcs már alszik, mer’ különben itt téblábolna az ajtó előtt hogy neki is kell most persze sokra tartja magát mer’ elintézte ezt a nyaralást igaz a Lehoczki kicsórja a szemét de megérdemli a szemét csak Klárikámat és a gyerekeket sajnálom mer’ jobbat érdemelnének ott van a másodikon lakó Köves úr az egy igazi úr mondta is a múltkor amikor összefutottunk a doktor úrnál „Margit néni csókolom a kezét mondja ám meg Klárikának hogy én várok rá”, mondtam ám Klárikámnak de meg sem hallotta csak mosogatott tovább de láttam rajta hogy nagyon elgondolkozik a dolgon és mondta „anyuka nekem a Sanyi a férjem”, a Trógerpöcs kérdeztem, „anyuka ha nem tűröm hogy Sanyi anyukát Sárkánynak nevezze akkor azt sem tűröm hogy a Sanyit le Trógerpöcsözze tetszik érteni”, értem én hogyne érteném, feleltem neki és egyelőre annyiban hagytam a dolgot pedig ez a Köves úr ez egy nagyon rendes ember jaj megint nem sikerül be kell vennem a gyógyszereimet persze ha Lajosom még élne minden más volna Lajosom már rég móresre tanította volna a Trógerpöcst de Lajosom még akkor meghalt amikor az a szemét vagont rakodott a Ferencvárosban.

De most lefekszem mer’ reggel indulunk a Trógerpöccsel és a ki nem fizetett autóval a

Balatonra.

ÖCSI

Na az indulás, az király volt! Az maga volt a csúcs! Naná, hogy reggelre beszart a húgyszagú lift. Ölben cuccoltunk a kocsihoz. A hetedikről, ketten. Fater meg én. Gyönyörű volt ennyi málhát leciggölni a kutyaszaros lépcsőn. Hat bőröndöt, hét sporttáskát és tizenhat reklámszatyrot. Aztán még ott volt a felfújható gumicsónak, a felfújható gumimatrac és a felfújható gumi úszógumi. Tök mázli, hogy a gumilabda, a gumiugrálókötél és a gumigumi belefért egy tatyóba. Naná, hogy a sok nejlonzacskóból kettő azonnal kiszakadt, egynek meg a füle szakadt le. Király volt! Ráadásul a parkoló is dugig volt. Vagy szabin volt már mindenki, vagy mindenkit kirúgtak a melóból. Ráadásul úgy ránk állt a Kacsa faterja a varburg márkájú rojsz-rojszával, hogy alig bírtuk kinyitni az ajtót. A harmadikon meg pont a lépcsőfordulóban ücsörgött az alig hülye Pósa úr. Mellette csak oldalazva fértünk el, mer’ széle–hossza egy. Tutkóra összejött minden, hogy vidáman pakoljunk. Pósa úr koszos, kékcsíkos frottír köntösben, mamuszban, svájcisapkában görnyedt egy sámlin és a csukott liftajtót bámulta. Minden fordulónál megkérdezte: - Utazunk? Utazgatunk? – a fater vagy tizenötször ugatta el neki: - Igen Pósa úr, megyünk a Balatonra. – Egyszer én is voltam. – mondta Pósa úr – Ott ismertem meg Irénkémet. – tette még hozzá, és elbőgte magát. Naná, hogy sokszor bőgött aznap reggel. Tiszta király volt! Úgy zokogott, mint a zokogó pálma, a Safranekéknál. A hatodikon. Tupírozott fejű Irénke volt Pósa úr felesége. Összebújva éltek. Pósa úr bevásárolt, sütött-főzött, mosogatott. A marha! Aztán egy szép napon Irénke lelépett a tizediken lakó legkisebb Losó gyerekkel. A Ferkóval. A festői Hollandiába húztak szamócát szüretelni. Azóta Irénke szép karriert futott be. Fater azt mondta, saját placca van. – Ezt honnan tudod, te szemét? – ugrott össze muterom homlokán az ezer ránc, amikor a fater hazajött Amszterdamból. A fater persze kussolt, csak a nagyi sutyorgott muternak: - Mondtam én neked lányom! Ugye én megmondtam! – Magának, kuss! – zárta le faterom a vitát. Aztán automatikusan a muter kezébe adott egy zacsi pézsét. Na, a Pósa úr. Amikor Irénke felszívódott, egy kicsit meghibbant. De csak egy kicsit. Egész nap ott kushad a sámlin, és várja Irénkét. Néha zokogó görcsöt kap. Akkor jön özvegy Szoboszlayné és vigasztalja. – Ne sírjon Pósa úr, majd csak visszajön egyszer! – mondja, és Pósa úr kezébe nyom egy csésze madártejet, amit az öreg naná, hogy utál, és a macskákkal itat meg. Na, bepakoltunk! Aztán rájöttünk, annyira tele vagyunk, mi már be sem férünk. Úgyhogy kipakoltunk. Tutira gáz volt! A fater elrohant, beszerzett egy tetőcsomagtartót meg egy beget. Naná, hogy három óra alatt szereltük fel. Aztán megint pakoltunk. Közben, naná, hogy kiszakadt vagy három zacsi. – Csak tudnám mi ez a sok szar! – ugrott plafonra a fater. Négykézláb szedte össze a kocsi alá gurult fiolákat. – Jaj, a mama gyógyszerei! – rikoltott le muter az erkélyről – Vigyázz Sanyi, nehogy elvesszenek! – hát tuti, hogy nem fognak elveszni, mer’ a fater vagy két fiolát elegánsan belerugdosott a lefolyóba. Ott tuti, hogy megtaláljuk. Közben körénk gyűltek a házbeli kiskrampók. Rohadt kíváncsiak voltak, belekotortak az összes csomagba, ami a járdán volt. Egyikőjük ki vett egy zsömlét és beleharapott. Faternak égnek állt a haja! – Takarodtok innen, büdös kölkök! – kiáltotta. – Ne veszekedjen a gyerekekkel, maga pitiáner fasz! – üvöltött le a negyedikről a Rigó muterja és rázta az öklét. – Adjon enni a kölkeinek, hülye alkoholista! – így a fater, aztán elzavarta a srácokat. Na, aztán végre kész voltunk. Mia és muter letámogatták a nagyit, beemeltük az ülésre, rápakoltunk néhány apróságot, elindultunk. Fater vezetett, mellette ült a muter, hátul középen a nagyi, két oldalt meg mi. Naná, hogy a fater ölében nem volt semmi. Nagyit egy bőrönd takarta, Mia egy sporttáskával és egy nejlonzacskóval birkózott. Naná, hogy nem vagyok hülye, és ráültem a csomagomra. Így legalább kiláttam. Aztán a Balcsin üvöltöztek velem vagy egy órát, mer’ abban volt a tojás a fogkrém a tejföl és a zacskós tej. – Merre mész, te szerencsétlen! – dumált ki a muter az ölében lévő táska, zacskó és kisbőrönd mögül. – Nem fogok ezeknek autópálya díjat fizetni! – dörögte a fater. – Hogy a franc egye meg, – tette még hozzá – azt hiszem, defektünk van. - Megint pakoltunk. Kocsiból ki, kocsiba be. Ki az a hülye, aki a csomagtartó aljába tervezi a pótkereket?

Most délután öt óra van. Marha jól jöttünk! Tök zsír! Ott a Balcsi!

MIA

Juj, hát én azt hittem sose indulunk el! Apci meg Öcsi pakoltak, Anci a nagyinak gyártotta az állott vizes borogatásokat, én meg a Surmit vigasztaltam. Szegény nagyi rosszat álmodott. Azt álmodta, hogy csípik egymást Apcival. Eléggé viseltes lett ettől, fejgörccsel ébredt. – Beteg a Sárkány? – kérdezte Apci vigyorogva, miközben a kockás bőröndöt rángatta át a küszöbön. – Ne bántsd a mamát, Sanyi! – szikrázott Anci szeme. – Hagyd lányom, ez a halálomat várja! – hümmögte a nagyi elhaló hangon. – Kapizsgálja a Sárkány, kapizsgálja! – derült fel Apci arca, mintha ötöse lett volna a lottón. – Elég! – kiáltott fel Anci. – Sanyika! Nem tűröm, hogy így beszélj anyukával! – de ezt Apci már nem hallotta, mert a fél hülye Pósa úrnak ecsetelte a nyaralás örömeit, aki zokogva hallgatta. Na, aztán végre megérkezett Bözsike. Ő vigyáz majd a Surmira, míg mi odaleszünk. Bözsikének mindenki örült. Kivéve a Surmit. Nagyi rögtön a lényegre tért: – Hoztál Bözsim gyógyszert? – Bözsi tutkóra csípi a testvérét, mert egy egész hashajtó gyűjteményt vett elő kis kézitáskájából. Volt abban kis kúp, nagy kúp, közepes kúp, híg és szilárd szer. Egy egész arzenál. Mikor a nagyi meglátta, megnyalta a szája szélét, mint egy ínyenc. – Anyuka, anyuka! Most már jó lesz! Minden jó lesz! – mondta Anci ragyogó szemekkel. – Mi van? Megjött a hasmars? – lépett be Apci az ajtón, majd ismét kilépett az egyik odakészített csomaggal. Piszok lassan pakoltak! Már majdnem dél volt, mikor kész lettek. Nagyit nagyon nehezen támogattuk le Ancival a lépcsőn. Aztán vissza kellett mennem, mert a nagyi otthon felejtette a szemüvegét. Utána vissza kellett mennem, mert Apci otthon felejtette a napszemüvegét, aztán vissza kellett mennem, mert nem jó szemüveget hoztam le a nagyinak. Aztán lehoztam a jó szemüveget, de nem a hozzávaló tokot. Aztán felküldtek a tokért és ha már fent vagyok az sem egy hátrány, ha lehozom a kocsi kulcsokat, mert Apci lerakta valahová, csak azt nem tudta, hová. A frigóban volt, a sörök helyén. Végre elindultunk. Csak az a defekt nem hiányzott senkinek. Legfőképpen a nagyinak nem. Míg mi a kereket cseréltük, őt kiültettük az út melletti legelőre, hadd érezze jól magát. Ott láthat teheneket is meg mindent. Tiszta vidéki fíling volt! Mindenhol mezei virágok nyíltak meg bűzlött a kocsikból kidobált szemét. Csomagjainkat az út szélére pakoltuk. Nagyi elaludt. Amikor készlettünk, bemálháztunk, elindultunk. – Jaj a mama! – sikoltott fel Anci pár kilométer után. Tiszta ideg volt. – Ott felejtettük! – Remélem valaki megtalálta és hazavitte! – mondta Apci vigyorogva, és nagyon de nagyon nem volt kedve visszafordulni. – Fordulj meg! Azonnal fordulj meg! – rikácsolta Anci, és menten sírva fakadt. A nagyi ott szuszikált a mező közepén, és cseppet sem hiányoztunk neki. – Ne zavarjátok, tegyetek fölé egy sátrat! – mondta Apci. – Majd visszafelé fölvesszük. – Szemét vagy, Sanyi! – sziszegte Anci. – Meghalt, jaj meghalt! – csapott át hisztibe, mert hiába rángatta a nagyit, az nem ébredt fel. – Jaj, jaj anyuka! Jaj, jaj! – zokogott. Hát jó sok időbe telt, mire a nagyi magához tért. Betettük a kocsiba, rátettük az egyik bőröndöt, a kék sporttáskát, és a sárga reklám szatyrot.

Hú de király! Tök sirály a kecó! Olyan, mint egy bazi nagy retró kégli vagy mi. Állati nagy terasz, asztalokkal, székekkel, közös kajálda, közös konyha, csak a szoba girnyó, de le van sajnálva. Az ember ilyen helyen a szobában dekkol a legkevesebbet, nem? A kertben meg ping-pong asztal és lengő teke. Tök buli! Állati király!

FATER

Az agyvérzés kerülgetett. Pont beszart a húgyszagú lift! Felháborító, hogy az összes kutyatartó a liftben hugyoztatja és fosatja a cukorbeteg dögét! Olyan bűz van benne, hogy az embernek a bele jön ki, mikor beszáll, de mikor szükség van rá nem üzemel! A francba! Ráadásul az a barom Pósa ott pityergett a kanyarban, alig fértünk tőle Öcsivel. Kicsit hülye már szegény, mert vagy ötvenszer megkérdezte hová megyünk, én meg ötvenszer válaszoltam, hogy a Balatonra. Igaz, a végén már Miskolcot mondtam neki, és ettől teljesen összezavarodott. Balatonhoz kötötte Irénkéjét, viszont Miskolc az kemény dió volt, mert ott senkit sem ismert. – Nem baj Pósa úr! – vigasztaltam. – Majd egyszer magát is elviszem Miskolcra! – Megtenné? – kérdezte könnybe lábadt szemekkel. – Meg én! Ott is vannak ám Irénkék! – mondtam neki bíztatón, erre megint felzokogott. Öcsi ott röhögött mögöttem, miközben hordtuk le a lakást, mert úgy jó a nyaralás, ha az egész házat magunkkal visszük. Hogy a rosseb egye meg! Ennyi csomagot ötven serpa csak komoly összegért mozdítana meg! Mi meg ingyen keccsöltünk! A jó hír viszont az volt, hogy a Sárkány fejgörccsel ébredt. Klárikám borogatásokat gyártott, nemhogy a vénséget nyomta volna a hidegvíz alá. Aztán megjött Bözsi. Klárikám borogatta a Sárkányt, Bözsi macskaszart kapargatott a talpáról, Mia pedig szőrös szájjal búcsúzott Surmitól, mint egy magyar-brazil-argentin-mexikói szappanoperában. Jó sok időbe tellett mire azt a nyomorult csomagtartót felberheltük a kocsi tetejére. Közben persze levertem a kezem azzal a kurva csavarhúzóval. Ráadásul a szomszéd srácok is felidegeltek, mert elcsórták a zsömlét. Az anyjuk rikácsolt, Klárikám rikácsolt, Miácska meg le-föl rohangált, hogy minden meglegyen. Órák múlva elindultunk. Amint kiértünk a városból, defektet kaptunk. Pedig a régi úton mentem, lassan a túlsúly miatt. A kövér Sárkány hátul hortyogott, csak akkor ébredt fel rövid időre, amikor kifektettük őt a rétre, a tehén szarba. Hadd pihenjen. Öcsivel kicseréltük a kereket, majd újból bepakoltunk. – A nagyit nem visszük? – kérdezte Öcsi suttogva, de úgy tettem, mintha nem hallottam volna. Klárikámnak viszont feltűnt, hogy senki sem ereget suttyomban a hátsó ülésen. Aztán visszamentünk a Sárkányért. Még élt... sajnos. Betakartuk őt a csomagokkal. Persze, az ablakot nem tekerhettük le, mert „huzatot kap Anyuka”. Ültünk, és szagoltunk.

Kora este érünk a nyaralóba. A többi vendég a teraszon tesped. Söröznek, jó pofiznak, vacsiznak. Egyszer csak megjelenik a lihegő, agonizáló Sárkány, szó bennakad, levegő kinn marad, a többség elborzadva nézi. A vénség Klárikámra támaszkodva, nyöszörögve vánszorog a szobánk felé. – Nagy beteg a mama? – kérdezi az egyik szemüveges krapek részvéttel. – Igen. – felelem bánatos arccal. – Most tudta meg, hogy nem lehet több gyereke. Ráadásul, nagyot hall szegény. – teszem még hozzá, és Öcsivel kipakoljuk a kocsit.

MUTER

Jaj, ez az indulás! Micsoda izgalom, uram-atyám, micsoda izgalom! Fél éjszaka pakoltam, aztán meg azon gondolkoztam, hogy mit nem pakoltam be. Ráadásul szegény anyuka, rosszat álmodott. Szegény! Nem győztem borogatni a homlokát. Ez a mocsok Sanyi meg azon mulatott, hogy a mama rosszul van. Ilyen egy disznót! Jaj, nem pakoltam be a mama ágymelegítőjét, pedig rossz időt mondanak! Esőt, szelet! Mi lesz szegény mamával, ha fúj a szél? Akkor mindig fáj szegénynek a feje. Tavaly is. Július közepén vihar volt. A mama meg csak nyöszörgött szegény: – Jaj édes lányom! Meghalok, meghalok! – Nekem meg a szívem szakadt meg. Persze, az a disznó Sanyi meg úgy vigyorgott, mint koldus a virslire. – Na, jöhet az asztalos, – mondta kárörvendő pofával – leveheti a méretet! – ilyen egy disznót! Még jó, hogy van Bözsike! Ő aztán tudja, mi kell a testvérének. Annyi kúpot hozott, hogy csak, na! Könnyű lesz a mamának! Legalábbis remélem. Ezek a dilisek, még az autóba sem tudnak tisztességesen bepakolni. Szegény mamára is ráraktak egy csomó holmit. Kistáskát, nagy táskát, színes táskát. Persze, hogy eregetett, szegényke. Hát nem volt levegője! Sanyi meg csak fintorgott, vágta a pofákat. Bezzeg mikor ő csinálja! A múltkor is. Nálunk volt a szomszédból az Era. Csak szimatolt körbe-körbe, Sanyi meg csak röhögött. Az embernek könnybe lábadnak a szemei. Na és az a defekt! Ott felejtettük szegény mamát a libalegelőn. Jaj de megijedtem! Azt hittem baja esett. A Sanyi persze megint bunkóskodott, hogy nem fordul vissza. – Megfordulsz, vagy elválok, vagy… - Ne is folytasd! Ebben maradunk! – vágott közbe kajánul. – Hova mennél, te szerencsétlen? – kérdeztem – Ha engem elhagysz, se gatyád se lakásod! Mit kezdenél magaddal? – befogta a száját, és megfordult. Amikor beértünk Csopakra, azonnal eltévedtünk. Nagyon nehezen találtuk meg a nyaralót. Vissza kellett mennünk az állomásig és megnézni a várostérképet, hogy vajon hol lehetünk?

Nagyon szép helyen lakunk. A vasút mellett, nem messze a víztől. Hatalmas kertben, magas fák adják az árnyékot, alattuk ping-pong asztal és kugli. A kisebb gyerekeknek homokozó. Hátul kis park padokkal, mellette kerti grill és bográcshely. Négy család itt kényelmesen elfér. Persze, nem a szobákban, mert azok picikék, hanem a közös helyiségekben. Szép nagy a terasz, és ami a legfontosabb, fedett. Ha eső lenne, az sem lenne probléma, mert akkor is kint lehet a mama, nem kell a szobában szomorkodnia. A szobában van egy franciaágy, ezen fekszünk mi ketten a mamával és van két egyszemélyes heverő a két gyereknek. Kicsi a szekrény, de a mama holmija belefér. Nincs kád, csak zuhanykabin, de nem is baj, mert anyuka nehezen tud kimászni a kádból. Minden szobában van televízió, de a közös étkezőben is lehet tévézni. Négy hűtőszekrény van, minden családnak egy, az is a közös étkezőben. A közös konyha is úgy van kialakítva, hogy mindenkinek legyen főzési lehetősége. Ez olyan, mint a hét törpe birodalma, csak itt négy van mindenből és nem hét. Biztos vagyok benne, hogy anyuka itt nagyon jól fogja érezni magát.

Most lefektetem a mamát. Hosszú volt az út, nagyon elfáradt. Remélem, elalszik, mire ezek kipakolják az autót, és ma éjjel nyugodtan fog pihenni. Mindenesetre ide teszek az ágya mellé egy kúpot meg egy gyógyszert.

NAGYI

A Trógerpöcsből bizony nem lesz szalonna de még kolbász sem nekem van a leghülyébb vejem a világon egy autót sem tud tisztességesen bepakolni az embernek belefájdul a feje amikor látja azt az esetlen sete-suta formáját le-föl csetleni-botlani a lépcsőn, egy órát győzködtem a Portelekit a házmestert hogy kapcsolja már ki a liftet arra a pár órácskára míg ez a szerencsétlen cipekedik, ötszáz forintomba került de megérte istenuccse megérte ez a barom még életében nem dolgozott ennyit izzadt ám mint a disznó ráadásul még a Pósa is kiült a folyosóra ott siránkozott az út közepén, jaj csak ez a fejfájás ne gyötörne szegény Klárikám jobbat érdemelne tegnap találkoztam a lépcsőházban a Köves úrral ő egy igazi úr meg is adtam neki Klárikám mobilszámát: „Köves úr” mondtam neki „ ez a lányom száma ha úgy gondolja hívja őt föl”, kezet csókolt a Köves úr úgy megörült úgy bizony kezet csókolt akkora úr, úgy vezet ez a barom ez a Trógerpöcs mint az állat százzal mentünk aztán csodálkozott hogy kidurrant a kerék de micsoda egy paraszt ez minduntalan le akarta tekerni az ablakot hogy büdös van, persze hogy büdös van a kúpnak van ilyen szaga de ez olyan hülye még ezt sem tudja egy aluliskolázott barom bezzeg a Köves úr az egy diplomás igazi úr magas fess jóképű nem olyan gnóm mint a Trógerpöcs aki vedeli a sört aztán csudálkozik, hogy csak a tükörben látja a micsodáját pfuj undorító még jó hogy végigszunyókáltam azt a kerékcserét szépet álmodtam meghalt a Trógerpöcs emberek jöttek gratuláltak tényleg szép volt de sajnos Klárikám fölriasztott.

De most jó mer’ fekszem a kétszemélyes ágyon és hallgatom a zajokat, a Trógerpöcs káromkodik hogy sok a csomag legalább itt is megismerik hogy micsoda egy bunkó, arra vagyok kíváncsi hogy hová fog a baromarcú feküdni van még két ágy a gyerekeknek mellettem meg Klárikám fog aludni az biztos.

ÖCSI

Király volt! Még az este megismertük a többi lakót. Naná, hogy ők is minket. Főleg azt a lökött nővéremet. Ott riszálta magát az ikrek előtt. Az ikrek, azok ikrek. Egyforma zöld „no ma’m” póló, egyforma sárgacsíkos rövidgatya, egyforma, felnyírt haj, na és strandpapucs. Elvégre nyaralunk, nem? A fószerek ilyen helyen mindig behülyülnek, lazáskodnak. Tiszta Amerika! Ott ilyen gyagyák! Ha szabin vannak, csicsába öltöznek és erőltetik a lazaságot. Olyan cuccokat vesznek magukra, amit tutkóra sehol máshol. Ezek is. Mint két tojás. Vagy rántotta. Tisztára lehaltam tőlük. Két sápadt, anyámasszony katonája. Ez a Mia hova tette a szemét? Igaz, sose volt ízlése. Tavaly a ló pofájú Tarhonyával járkált. Az meg dilis is, hülye is. Na, az ikrek, egyik Tibcsi, a másik Ferke. De lehet, hogy fordítva. Faterjuk a szemüveges, dugóalakú Kamillka, muterjuk az aszott pofájú, nagy seggű Bogárka. Szép család. Na és szerencsés. Faterom naná, hogy megirigyelte őket. Ők nagyi nélkül jöttek. A mi nagyink a nyitott ablak mögött horkolt, kb. kétszáz decibellel. Amint kipakoltunk, faterom lerogyott a terasz egyik műanyag székére - Klárikám, hozz egy sört! – röffent rá muterra. Jó szomjas volt! Meg sem állt hat üvegig. – Megint csak a vedelés! – súgta a muter. Közben vigyorgott, mintha valami jó viccet mesélne. Naná, hogy vigyorgott! Fontos a látszat: Mi egy boldog család vagyunk! Ettől mindig kész vagyok! – Ne ugass bele, szívem! – súgta neki a fater, szintén vigyorogva. Neki is fontos a látszat! Közben a tesóm beleugrott az enciánkék tenyérnyibe, hadd csorogjon az ikrek nyála. Dugóalakú Kamillka meg úgy forgolódott Miácska után, mint a grillcsirke a nyárson. Aszott Bogárka durcira is vette a formát, mer’ beszólt a nővéremnek: - Nem fogsz megfázni kedveském? Hideg már az este. – Nem fogok néni! – mondta Mia fintorogva, aztán rávigyorgott a Tibcsire. De lehet, hogy a Ferkére. Egyformák ezek, mint két koszos gatya. Bogárkát egyből leverte a víz, hogy Mia lenénizte. Dugócska kuncogott, – Milyen cserfes ez a kislány! – Kamill! Vacsora! – rikoltotta Bogárka szikrázó szemekkel, és lecsapta a kezében lévő könyvet. – Igen Bogárkám, vacsora! – pattant fel Dugócska, és behúzott az étkezőbe. Mögötte kopogott Bogárka a tűsarkú fapapucsában. – Ikrek, befelé! – rikkantott még hátra. – Igen anyuka! – a két tojgli az ősök után trappolt. – Mi a kaja? – kandikált ki faterom, a flaska mögül. Aztán büfögött egy akkorát, hogy a nyugágyában szuszikáló Rózsika egyből felriadt. Rózsika ötven éves szingli, vagy hogy mondják. Naná, hogy nem néz ki többnek, mint hetven. Egy méter magas, száz kiló. Kétrészes fürdőruhában büntette a nyugágyat, meg minket. Tisztára bele voltunk rokkanva a látványba. Naná, hogy dadogott. Már, mint a Rózsika. – Jjjaj! Jjjaj! Ddde mmmegijedtttem, mmmi vvvolt eeez? – kérdezte. - Büfi! – mondta fater sörgőzösen – Egészségére! – emelte üvegét a banya felé. – Mmmaga tttisztára ooolyan, mmmint szszszegény Rrrezsőm vvvolt! – mondta neki Rózsika. – Rrrezsőm is pppiált. Aaaztán eeelvitte a mmmá… – Elhiszem! – vágott közbe a fater, és ismét megemelte az üveget. – Mmmaga… - próbálkozott továbbra is Rózsika, de a fater megint ledumálta. – Én aztán biztos. Klári, kész a vacsora? – muternak nem volt más választása, lerakta az újságot. Behúztunk mi is az étkezőbe. Elővettük a hazait. Csak úgy guvadt a szemem, mert ilyet még nem láttam. Dugócska és az ikrek magokat ettek, gyógyfüvekből csinált teát szürcsöltek hozzá. Fúj! Egyből levert a víz! – Ezt mind megeszitek! – rikácsolta Bogárka, miközben tudományos pofával osztotta ki a porciókat. - Ettől lesztek szépek és egészségesek! - Hát, ahogy így elnézem őket… még jó sokat kell csipegetniük! Kínkeservesen rágcsálták a zabot és a különféle faleveleket. Naná, hogy közben csorgó nyállal lesték az asztalunkat. – Jaj de édi! – billegett hozzájuk Mia – Mi ez? – kérdezte – Csak nem a híres reformkonyha? – Megkóstolod kedves? – kínálta Bogárka – Rád is rád férne egy kis egészség, nagyon sápadt vagy. – Köszönöm néni, nem kérek. – felelt a tesóm, erre Dugócska megint röhögött, de csak addig, amíg Bogár rá nem förmedt. – Kamill! Egyél! – Igen Bogárkám! – bukott rá a zabos tálra. - Mia! Gyerünk a helyedre! – reccsent a muter, majd a büdös Bogárnak mondta – Elnézést! Ilyenek a gyerekek! – Már amelyik! Nevelés kérdése! – affektált Bogár, és olyan pofát vágott, mint akit menten megüt a guta. Aztán én is lehaltam. Egy Istennő tűzött be az őseivel. Ilyet csak filmen látni. Mia egyből levágta, hogy tutkóra bukok a miniszoknyás, barna csajra. A könyökével csesztetett. – Na mi van, öcsi? Gerjedsz? – Ja! – feleltem.

Most itt dekkolok a padon. Várom, hogy erre jöjjön. Vagy jön, vagy nem. Naná, hogy a kecónkba nem tudok bemenni, mer’ a fater az ajtóban durmol a gumimatracon. A nagyi meg rátehénkedett a franciára.

MIA

Tök dilkó a büdös Bogár. Ő az ikrek Ancija. Az ikrek a Tibcsiferke. Úgy néznek ki, mint két sápadt keszeg, ráadásul magokat csipegetnek, mint a csirkék. Tutkó dilkó az egész család. Amikor vacsoráztunk le nem vették a szemüket a paraszt kolbászunkról. Irtó gáz volt! Aztán még ott van Kamillka, a Bogár férje, aki egy papucs, vagy mamusz, vagy hogy mondják. Igen Bogárkám, úgy lesz Bogárkám, ugrálok Bogárkám, bocs, hogy élek Bogárkám! Úgy pattog, ahogy az a büdös Bogár akarja. Hát az nagyon gáz volt, amikor meglátott a fürdőrucimban! Még a húsz dioptriás szemüvegét is feljebb tolta. Persze a Bogárt meg verte a víz, mint Kertész Pistit a hidegzuhany a Lipóton. Apci persze berúgott, mint a csacsi. Letette maga mellé a három mobilját, hadd lássák milyen fontos ember, és ivott egész este. Anci meg a kezét tördelte. – Ne igyál annyit, Sanyika! Mi lesz az emberek véleménye, Sanyika! Megint beteg leszel, Sanyika! – Leszarom, Klárika! Nem érdekel, Klárika! A Sárkánnyal törődj, Klárika! Hagyj már békén a picsába, Klárika! – böfögte Apci, és maga köré gyűjtötte az üres üvegeket. Na még a Rózsika! Az tiszta retró! Olyan, mint egy törpe vízmű. Kín kivárni mire végigmond egy mondatot. Egész este Rezsőkéről, a férjéről akart mondani valamit, de sehogy sem tudott a végére érni, persze azért, mert Apci belefojtotta a szót. Szegény Anci egész este azon izgult, hogy hol fog aludni Apci, mert a nagyi keresztben hortyogott a francián. – Sanyika! – mondta Apcinak. – Jó lesz neked a gumimatrac? Az Öcsike megcsinálta, benne marad a levegő! – Az a baj, hogy a Sárkányban is! – mondta Apci, erre elrohant egy zacsi pézséért. – Nnne sssírjon kkkedves! A Rrrezső is iiilyen vvvolt! – sietett őt megnyugtatni Rózsika, de mire végigmondta, elfogyott a zacsi pézsé. Az Öcsi meg belehabarodott a barna csajba. - Bridzsit vagyok! – mondta, és Öcsinek tátva maradt a szája. – Bridzsike gyere vacsorázni! – csivitelte magas fejhangján Olga, az anyja. – Hagyd a gyereket, hadd barátkozzon! – dörmögte Jenő, a férje. Közben bekapott egy fél grillcsirkét, hozzá egy fél kiló kenyeret csak az íze miatt. Szerencsétlen Tibcsiferkekamillkának a szeme guvadt ennyi jólét láttán. – Egyetek, mert holnap szombat van! – csattant fel Bogár. – Miért, mi van szombaton? – kérdeztem tőlük ártatlanul. – Szombat a diéta napja! – oktatott ki, és láttam az ikreken, hogy egyáltalán nincsenek oda a szombatokért. Sőt, a Kamillka sincs oda. Este eloldalaztam a kerítéshez, mert a másik nyaralóban láttam egy szőke, kék szemű krapekot. Janinak hívják. Megdumáltuk, hogy holnap délelőtt drótozunk a strandon, ha jó idő lesz. Ha nem, akkor a presszóban.